Részvétel az évnyitó ünnepségen
A Központi Tanulmányi Főosztály rendszeresen részt vesz az évnyitó ünnepségen, amely minden tanév kezdetén fontos és ünnepélyes alkalmat jelent az egyetemi közösség számára. Az esemény lehetőséget ad arra, hogy közösen köszöntsük az új tanévet, valamint azokat a hallgatókat, akik ekkor kezdik meg egyetemi tanulmányaikat.
Számunkra az évnyitó különösen fontos esemény, hiszen a tanév indulása a tanulmányi ügyintézés szempontjából is meghatározó időszak. Jó érzés látni az elsőéves hallgatók lelkesedését és részese lenni annak a pillanatnak, amikor megkezdik egyetemi útjukat.
Az ünnepség évről évre méltó keretet ad az új tanév elindításához és emlékeztet bennünket arra, hogy munkánkkal nap mint nap hozzájárulunk a hallgatók tanulmányi előrehaladásának támogatásához. Bízunk benne, hogy minden új tanév sok közös élményt, eredményt és sikeres együttműködést tartogat az egyetemi közösség számára.
